köszönet

köszönet


téged övez
minden tisztelet,
gondoltál rám,
mikor senki nem szeret.

irtál nekem,
ébren tartottad
elalvó szemem
,gondoztad viselt lelkem.

köszönet,
értem áldoztad
értékes tetted,
jutalmad megérdemled.

a.f.y.

Remény és ábránd

remény és ábránd

ismerlek,
bár nem olyan rég,
rólad mesélek
mindenkinek.

kedvellek,
s meglep az érzés,
újra remélek,
sok-sok szépet.

csak te vagy,
ki most már éltet,
és minden szavad
szárnyakat ad.

fellendít,
ha egy mosoly ér,
újra csoda szít
tuzet, segít.

múzsa vagy,
sokan nem láttak,
leszek én bátrabb,
mondd, imádlak.

kérdeznék,
vagy Te nékem szép,
és nemcsak emlék,
gyönyörüség.

hadd legyen,
mit a sors kiván,
s az én életem
tiéd legyen.


a.f.y.

Vallomás

vallomás


tudom együtt vagytok,
de én nem akarom,
megértitek egymást,
én mégis vállalom.

nélküled nem élet
a magány, nem végzet,
küzdelem, harc késztet,
vessek ennek véget.

fáj tudom, a múlt már,
de ezt át kell hogy lépd,
egy igaz érzés vár,
küzdj hát, hogy boldog légy.

Segitek, ha az kell,
és nem engedlek el,
tégy ugy, emelt fővel,
boldogság, kezdődj el.

Megadok majd mindent,
s magad sem hinnéd el,
e sorok közt nem ment,
hogy ezt ne mondjam el.

/a.f.y./

pillanat

pillanat

itt ülök ismét és némán csak meredek a szavakba,
nem értem mi történik.
nem tudom miért, hogy mi rosszat tettem.
valahol hibáztam, de lehet csak sokat várok el, és nem kéne.
léteznek fontosabb dolgok is nálam, s nem kell hogy bárki is velem foglalkozzon,
de nekem mégis fontos a törődés, a ragaszkodás, ...
álmodom a szépet, képzelgek egy aranyos teremtésről, s nem tudom, jól teszem-e
egyáltalán. tanultam hibákból és pont ezért nem akarok mindent elrontani,
de lehet csupán tisztán szeretnék látni. de hogy mi volna jobb, ó segits nekem, ...
bár szólna hozzám, bár volna rám ideje, soha sem hittem hogy lesz szivemben
még ilyen érzés, ... egyszeriben megváltozott minden az életemben.
jobb lett, szebb, ... de mégis ugy érzem nem érek semmit sem.
nincs szerencsém, s lehet sosem volt, kiért oda volt szivem, mondani merszem sose volt,
hogy: "kellesz nekem". de most, meg kell hogy tegyem, különben mi értelme van, hogy csak kinzó gyötrelem övez engem???
magamat látom, ha ránézek, óvakodva lépek és remélek, de még igy is félek, szerelemért szivem vérez, egyetlen, ki számomra oly értékes, ...
tovább kell, hogy lépjek, ez igy számomra nem élet, ...
könny, mi most arcomon gördül, ... elég a szenvedésből, kell hogy tisztán lássak, érzéseim megérik a vágyat? ha ujra látlak, válasz elé állitlak, ...

korai üzenet, lehetne ettől szebb is egy kikelet

Őszintén

akár a tiszta viz,
érzem megőrjit engem a kín,
ha nem látlak téged,
akkor is ott állsz, elképzellek.

két kis parányi szem,
akár a kávé, barnán üzen.
kerekded arc, mosoly,
mint érett barack, rám vigyorgol.

levenném, eltenném,
hogy más ne lássa meg, elvennék.
pisze kis orr, de hol,
nem mint az enyém, szépen orrol.

és az a száj, bübáj,
pezsgő rózsaszin, mint egy rózsa,
arcod domocskái
igy együtt, mind összhangba hozva.

nem láttam még szebbet,
mint mikor örömtelit nevetsz,
nekem ez igy kerek,
látni rügyező boldog kedved.

lágyan simogatnám,
arcod bársonyos bőrét fognám,
lassan ölelném át,
s birtokba venném, szerelmes vágy.

csókok hintenék szád,
orcád, és minden dombocskádon át
suttognám őszintén:
nem adlak senkinek, szeretlek.


/a.f.y./

Vártam már

vártam már

magamba roskadok,
azt hittem, erős vagyok,
legyőzök mindent, mi utamba áll,
félek, szomorkodok.

itt ülök egyedül,
ha kérdik hogy vagyok,
hazudnom kell, hogy jobb igy, remekül.
magány, menekülj.

várok, türelmesen
az idővel harcot vivok szüntelen,
szenvedés, vagy csak egy állapot,
figyelek rád, nézz rám.

harc? eredménytelen.
vereségben, ... nem tudok kiegyezni,
még döntetlenben sem.

Akarat, ez marad.
Bársonyos bizsergés,
vállakon végigvonuló érintés,
egy igaz ölelés,
mily tiszta érzés.

vártam már, s várok rá,
hogy álmok teljesüljenek vágyakká,
de mindez egyedül, ...
szivem menekül.



/a.f.y./

egyedül

nem is olyan jó ez, szavak nélkül én semmit sem érek. egyedül? hát nem is oly rózsaszin az élet, inkább mondanám, mint egy idegen, ki eltévedt. nem érzem magam igy otthon, ismeretlen még az ágyam is, amelyben alszom. túl nagy ahhoz, hogy kicsi legyen, mindig üres a hely mellettem. a szekrényben is áll néhány üres polc, a fogasokon meg csak por honol. de mindez még csak gond nem is volna, ha nem járnék minden nap haza. ha elköltözhetnék, messzire, hogy hazajönnöm nem kéne csak egyszer egy évben, ez túlzás, max. havonta egyszer. elég is volna, nem érdekelne, ki lakik tovább a szobámba. max. akkor legyen üres ha hazajövök.
előttem az élet, rögös útján ugyis tovább lépek. rugjak bele hantba vagy nagyobb akadályba, átlépem, bárcsak tudnám, mi vár még rám, csupán remélem.
otthon, édes otthon, mondani szokták, szülői segitség, baráti jotanács mindig akad, várok rá.
türelem, hidegvér, legyen minek lennie kell, állok elébe, egy igazi társ, az igazán elkélne.

e sorokat irva is elképzelem, mily szép is lesz a jövőben az életem. szomoruság tartson csak 1 orát, kárpotolja azt megannyi vidám mosoly és szempár.

egy mai levelem részlete:
"Lennék bár boldogabb, de a szerelem, mi annyira várattat, hatalmas. Vagy csak lenne, ha beteljesülne. Ugy érzem, van mit küzdenem hogy tényleg boldog legyek, s hogy kivel, magam sem tudom. Egyedül vagyok, mint menedéket kereső madár a vihar előtt, s nem tudom, hová vezet utam, hová tudok megbujni, ki ad nekem menedéket keblei alatt. Félek.Félek, hogy soká lesz vége, de bizva remélek, hogy egyszer jó utra térek.
Nagyobb szükségem van egy megértő társra, mint valaha is eddig, remegő ajkakkal vallomást tenni, még nincs itt az idő, hogy meg merjem tenni.
Igaz ugy hittem, nem lesz könnyű ujra barátokra lelni, de látom a régiek nem hagynak kétségbe esni.Csakhogy üres az ágy mellettem, nincs kinek a vállát esténként érintsem, a telefonom sem csöng, hogy hogy vagy kedves, egy mosolyra deritő üzenet sem érkezik, ez rettenetes.Egyedül, oly szorongató érzés, nem szoktam hozzá, nem erre vágytam, hogy a magány itthon várjon.
Reggel könnyek boritják el a szemem, lenyugvás elött pedig remeg a szivem. Hova küldjem joéjt csókjaim, kiről álmodjam szerelmes álmaim. Szavakba öntöm hát kinzó vágyaim, nem maradt nekem más, csak a barátaim.Szerelem, fájdalmas vég, ingoványos utjáról sodort el a szél. Távolból szemlélni, mily kedves is volna, jobban tud fájni, mint egy kés a torkomhoz szoritva. Elakad a szavam, nyelvem megszorul, arcom a kezemhez tapadva zokogni tanul. Hol van számomra egy kegyelmes vég, boldog szerelem, ingovány nélküli boldog remény? Büszke tudat, hogy szeretni mást szabad, s nem ér el a váratlan, magány a bánatban.
Tudom, fogok még szereti, nagyob tisztelettel egy imádott nőt isteniteni. Ragyogó szempár és igaz mosoly, ha tekint majd rám, a rossz érzés örökre elvonul.
Vágyam, hogy társra leljek, kivel boldogan nevelem fel majd a csemetéket, kivel közös lesz minden pillanat, ó mondd, merre vagy?
Hiszem, az élet néha furfangos, fordulatokból most már nekem is kijutott. De elég volt már ebből, juthatna is kicsit a szerelemből.Távolság legyen akár a csillagos ég, ha kell, oda is elmegyek én.S ha futnom is kell, hogy a cipőm se birja már, átgázálok akár ezernyi akadályt. A vég után mindig van uj kezdet, tiszta lappal indulni csak igy lehet. Ha egy könyv az utolsó lapjaihoz ér, a másikban egy újabb mottó jelenti a történet kezdetét.
Ha ennek lennie kell, hogy érjen is valamit az életem, addig fogok irni, mig a mottóm meg nem lelem.
Köszönöm vigaszod, s bocsáss meg ha kihasználom támaszod.Nem hittem volna, hogy ennyire nem lesz könnyü, de ha kell, a harchoz keresek kesztyüt.
Bár meglehet eddig sem voltam igazán boldog, mert titkon a másik ha szinleli, a pofon annál csak nagyobb. S észhez térni még csak hagyján, de az újat jól kezdeni, nem kis tudomány."

rózsaszirmok, padok és kövek

rózsaszirmok, padok és kövek

fejvesztve járom fel s alá a teret,
örömmel lépek át minden kis követ.
boldogan mosolygok minden virágra,
mert egy érzés keritett hatalmába.

lépéseim lassúk, lassan biztosak,
de a cél érdekében más nem marad.
minden padra felvésem a szerelmünk,
hogy mindenki lássa mi is a nevünk.

boldog szerelem rabja lettem ismét,
a szökőkutnál rózsákat hagyok szét.
minden emlékmünél szirmokat bontok,
s amerre járok, belőlük hullajtok.

vérvörös szirmok jelölik meg utam,
padokba vésett nevek hangulatom,
s virágok mosolyognak merre járok,
egy boldog szerelem, csak erre várok.

/a.f.y./

november 17.-e

látogatásom Pesten igazi emlék. De nem azért, mert nem lesz megismételhetetlen és mert annyira de annyira kivételes alkalom lett volna.

Sokkal inkább jellemezném úgy, hogy örömteli, élményekben gazdag és imádnivaló.

A tervezettnél késöbb indultunk útnak, ami elvesztegetett idő volt, de annál inkább voltam izgatott a várt eseményeket illetően.
Ugyes navigátoromnak köszönhetően koválygás nélkül jutottam el a nyugati pályaudvarhoz és a Westendbe. Egy, már nagyon várt telefon, és budapesti látogatásom kezdetét is vette.

Az első, az út porát hüsitő ásvényviz elfogyasztása nem volt zökkenőmentes, ugyanis az a fránya mobil közbeszólt. A kötelesség szolitotta - munka. Vele tartottam, hogy mégis megismerjem, milyen körülmények közt is dolgozik, s csak ledöbbenés fogadott. Ugy pozitiv mint negativ értelemben. Pozitiv volt a lehetőségek tárháza, a kézzelfogható realitás a negativ pedig a kollegalitás. Szokatlanul mellbe ütött, és csalodott voltam.

De az őszinteség, a baráti jóakarat, szeretet és tisztelet nagy úr tud lenni. Türelemmel végigvártam, hogy befejeződjön a munka, a nem várt tennivaló elvégződjön, s utána "kötetlen" éjszakába nyuló időtöltés kezdődjön. Nem elfeledve navigátorom, a társat, hogy a lazitás legyen a cél és nem a munka /mégha munkahelyen is/.

Budapest be csodás, szivemben örök szeretet vár. Adott nekem oly csodás érzést, mint eddig még soha semmi más, mintha ide tartoznék, egy elveszett darab a szivemből ujra visszatalált, magam elött látom, ahogy mosolyog rám.

Csodás dolog a szerelem, miből ismét jutott nekem, páratlan érzelem, kár hogy ritkán történik ez velem. Új otthonra leltem, szivem itt megnyugodni látszik bennem, forr a vérem, ha távolabb lépek, s szohoz sem jutok, ha újra visszatérek.

Gondoskodás

néha kell, hogy odafigyelj,
hogy kezem ne engedd el.
szemeddel pásztázd a lelkem,
hogy sérulés engem ne érjen.

kérlek ne hadd, hogy ez legyen,
tekinteted engem ne feledjen,
osszetort szivem szoritsd erosen,
hogy érezzem itt vagy mellettem.

bátorság árassza el testem,
és az orom vele érkezzen.
hogy legyen boldog minden pillanat,
mi elmulasztja a rossz dolgokat.

legyen ujra az életem,
árnyék nélkuli értelem.
múlo gondolat rugyesszen újakat,
melyekbol már csak mosoly fakad

Gondolatok

vannak dolgok, melyek meghatározzák a napod,
de vannak dolgok, melyek semmire nem adnak okot,
vannak tettek, melyek okoznak sok-sok gondot,
de mégis miénk a legszebb gondolatok.

van, hogy meghozzuk a legrosszabb dontést,
de van, hogy hiába minden cselekvés.
néha meg minden annyira de annyira szép,
hogy reggel a tukor is mosolyogni kész.

gondolat, mi a fejedben átszalad,
hinnéd hogy mi mindent okozhat,
legyen csak apro szivverés,
vagy akár egy meglepo érzés.

ott van veled, s kifejezi tudatod,
nélkule elképzelni sem lehet egy pillanatot.
mikor ébredsz vagy elalszol,
akár a ketto kozt vánszorol.

gondolatok, mellyel vad mozdulat alakul tetté,
mi sziveden és szádon, alakul cselekedetté.
hinnéd vagy sem, mi mindenre kész,
ettol aztán sokszor megáll az ész.

hagyd, hol átjárja egész lényed,
szivedbol árado igaz érzésed,
s ne engedd, hogy a boldogság legyen,
mit toled a gondolat elvegyen.

Búcsu

Konnybe borult szemem,
én magam sem hittem,
hogy létezhet még ilyen,
igaz érzelem.

Akár a hullo falevél,
mi egyszer csak foldet ér,
ugy hullott konnyem,
mikor a távolban eltuntem.

Gondolatok hada járta át fejem,
mindenhol az emléket kerestem,
mi az, mi számomra értékes,
mitol a szivem lesz fényes.

Hol találok oly igaz barátot,
ki mélto hozzá, kivel szoba állok,
Kivel megosztom minden bánatom,
s kozos lesz minden, de minden titkom.

Kerestelek, de mégsem talállak,
naponta korbejárom a tájat,
lehet rossz irányba indulok,
de végén mindig ugyan oda jutok.

Messze vagy tolem, nagyon,
hiába oly nagyon akarom,
Nem az a sorsom, hogy boldog legyek,
hanem hogy idotlen idokig keresselek.

emlékezés

a mult és a jelen osszefugg, lényegtelen hogy miként fogjuk fel, ami megtortént, nem lehet kitorolni.
9 év, ...
magam sem hittem volna, hogy ez lesz, de igy utolag belegondolva, boldogabb ember lettem, tele tapasztalattal, uj vágyakkal, reményekkel, tervekkel, ... s lehet még tobb eséllyel.
ujra a régi vagyok, nem érzem magam feszéjezve, nem tartozom senkinek elszámolással, nem kell hogy rejtegessek tetteket, emlékeket, megtortént eseményeket a másik elol.
Nem mintha lett volna valaha is mit rejtegetnem, hacsak nem onmagam.
Hogy ki is vagyok valojában. De ezt lehet soha sem fogom megtudni, vagy mások nem fogják megtudni. Mig egyszer csak jon az életemben vki, aki fontos lesz, aki megérdemli minden titkom, vágyam és tervem, kivel kozos lesz a beszippantott levego, a napfelkelte és a lustán ébredo hold, a lenyugvo nap és a csillagos éjszaka, ... kinek odaadnám majd akár a szivem is, csak tovább éljen.
9 év, ...
nem hiába volt, mihasznának nem mondhato, annyira buvos és elszomorito, hogy a mosoly, melyet arcomra varázsol, igazabb és tisztább, mint valaha bármikor.
9 év, ...
elpazarolt percek, orák, napok és hetek, ... gondolná az ember, ahogy tettem én is. Csupán sajnálom, hogy vége lett, de az ok, hogy ezután csak jobb legyen.
9 év, ...
megtanitott arra, hogy harcolni kell, és nem elfutamodni. Kioktatott keményen, hogy a problémát nem eltemetni, hanem megoldani kell. Nem elég a sebet ellátni, gondoskodni is kell rola. Mert a gyogyulás hosszab lejáratu, mint az ok és okozo létrejottének ideje.
9 év, ...
elgondolkodtat, képes-e vagyok ujra hoditani, van még ero hozzá, hogy ujat ismerjek meg, tudok-e még érték lenni más valaki számára???
9 év, ...
ujra változást hozott az életemben, régi énem még tisztább és érthetobb, ujra képes vagyok szavakba foglalni egy csodás pillanatot, ujra el tudok gondolkodni magányomban a szép dolgokon.

Van, hogy tévedunk, de minden tévedés okit is egyben. Van, hogy elsore sikerul, de nem mindig kell, tanuljunk is belole. Van, hogy meglepo dontések rombolják le minden álmunk, de várat épiteni csak szilárd alapra lehet, s ha tornyát zuzzák is, szilárd alapként lelkunk ott marad.

1.

nem tudom mit volna jo ide irni, de majd alakul.
elégedjunk meg annyival, hogy ide is megorokitem magam.