érzés

érzés


mily csodás az éj
mikor ajkad ajkamhoz ér
s párosul egy ölelés
átkarol forrón a vér


tisztán feszült a pillanat
őszinte gondolat hasad
elmerült lelked marad
fejembe szived szalad


hol káprázat a fény
csukott szem ellenfél
igaz barát a mély
remegő szivverés


bársony és selyem
vadul ezt érzem
forró lehelet
szakitó szünet


egy új vágy súrol határt
mint veszett vad ugor át
egy döntő pillanat hat
a kéz sima mozdulat


tiszta selyem a párna
piroskás arcod várja
lágyan ölel magába
csókod esténként várva.



/a.f.y./

gondolataimban olvasol

gondolataimban olvasol

hegyek közt hó fedi a tájat,
ragyogó nap fénye elvakit
szomorkás arcodról sem tágit,
s tekintetem könnyeket vél látni.

távolból szól hozzád a bánat,
ki szivedhez közel, nem láthat
szeretet ünnepe nem várhat,
a fa alatt ajándék várat.

gyönyörü a táj, s vele magány,
hideg reggelt követ hagyomány.
karácsony, szent este, egy szál gyertya,
asztalon jelkép, szeretet hangja.

frissen sült kalács illata száll,
melegséget áraszt, mondj imát.
meghallgat ott fent urunk téged,
remény sugarát küldi érted.

gondolatban ott vagyunk veled,
ölelve szoritjuk két kezed,
s remegő hangon mondjuk neved
szeretet ünnepén, nélküled.

/a.f.y./

Idegen

idegen

világot látsz,

s azt hiszed, máshol jobbat találsz,

félsz vallomást tenni odahaza,

hogy nem ismerek itt jobb embert, mama.

merre is jársz,

magad sem tudod, jó buszra vársz,

körülötted néma emberek,

arcuk nem mondanak semmit sem neked.

minden utca,

ahová utad visz, oly furcsa,

nem ismered a házak falát,

körbe vesz ismeretlen, és vársz csodát.

miért teszed,

hogy szeretteid távol tőled,

hazavágysz, mint eltévedt gyermek,

tudom, szemed sarkában látom könnyek.

mégis nevetsz,

boldogság érzet, ha ott lehetsz,

ragad el magával, itt féltnek,

gyermeke vagy örökké a szülőknek.

látnád arcuk,

aggódás és remény harcuk,

egy napon ezt úgyis megérted,

mert ezt a helyzetet te is átéled.

úgy érzed majd,

egy részed tőled távol tart,

hogy ott neked is az volt minden,

átélted már, milyen is az idegen.

/a.f.y./

Vándor

vándor

hazatálsz egyszer,
meglásd utad véget ér,
célod megleled, s rájössz,
szülőhazádba ritkábban jösz.

bejársz többezer,
bámulatos szép helyet,
idegenek közt leszel,
egy idegen, ridegen viselt.

hideg szó ér szót,
várod majd a megváltót,
kinek érintése lesz
szivednek is leginkább kedves.

hosszú utadon
kisér rád váró otthon.
szerettek és szerelmek,
titkon remélik hazaérted.

de vár még rád más,
sok emlék és utazás,
vágyaktól dús érzelmek,
s mosolyt hozó meglepetések.

/a.f.y./

mit jelent

mit jelent

mit ér a szó,
papirra vetett halom gondolat,
mint leszakadt gomb a kabátról,
értelmet neki senki sem ad.

mi volna jó,
hogy szóból értsen mind ki halandó,
süket szemeket nyisson tágra,
s másként nézzenek e világra?

figyelmet kelt,
ha vászonra irok nagy betűkkel,
s ezredmagam kiáltok igy fel,
ez itt nem élet, nekem nem kell?

hogy tűnjek fel,
a tömegből, hogy csakis rám figyelj,
hogy megértsd minden gondolatom,
szürke és rózsaszin csak álom.

egyetlen jel,
ami motivál, hogy ne adjam fel,
mit ér az élet, ha harc nélkül
alszol el és ébredsz, egyedül!?


/a.f.y./

A les

a les

reszketek,
arcom piroskásan didereg,
kékre festett ajkam
lehelet elhagyja.

hideg van,
idakünn fehér szinte minden,
s tündököl fényesen
napsugár fa ágán.

lábnyomok,
szanaszét hevernek a hóban,
rejtek a bokorban,
s a tóig visz az út.

túlélés,
mi vezényel minden állatot,
vájutól eljutni a tóhoz,
abrak és viz elég.

gyönyörű,
amint a vad előbúj, célzok,
a látvány feledtet, hogy fázok,
túlélni nem könnyű.

kémlelek,
a célba vett vad szép trófea
volna, az egyik legszebb nékem,
lőni mégsincs szivem.

tisztelet,
mi övezi döntésem éppen,
gyermeke bandukol mögötte,
nem leszek kegyetlen.


/a.f.y./

mikor virágoznak a fák és éled a természet?

Amikor virágoznak a fák és éled a természet

Bolondos a természet,
Orcánkra mosolyt ébreszt.
Galád zord idő,
Látom már nem jő.
Álomból lesz valóság,
Rideg hideg után már
Kikelet, vár ránk sok boldog perc, vidámság és szeretet,
Amikor virágoznak a fák és éled a természet.

/a.f.y./

Ház a tónál

könnyfakasztó és gyönyörű ....

talán igy tudnám jellemezni a Ház a tónál c. filmet.
Elmult idők második legszebb szerelmes története, mely igaz és csalhatatlan, még ha kissé furcsa is. Elsőre nem igazán érthető mi is történik, de ez benne a szép. Két fiatal egymásra találásának, az idő mulásának fontosságát mutatja be a film.
Várni kell, és minden megoldódik. De persze csakis odafigyeléssel és türelemmel.
Fontos, hogy ne akarjuk elkapkodva és erőszakkal, mindenáron a szerelmet. Nem az első adandó alkalom a fontos, nem a távolság legyőzése, nem a tervezett találkozás. Sokkal inkább az, hogy odafigyeljünk a másikra, hogy megértsük és kivárjuk a megfelelő pillanatot, hogy az idő mulását ne siettessük. A találkozás pillanata, a megérdemelt csók, a boldogság eljő.

Ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg és megérti mindazt, amit ide irtam. De a legfontosabb, a legszebb része a filmnek itt is a csupán a legvégén van.
Igen, egy figyelmeztetés: az érző szivüek készitsenek be papirzsebkendőt. Megéri.

A tóparton

a tóparton

itt ülök,
némán a vizet bámulva,
s az eget kémlelem,
szüntelen.

Nem látom,
mi vonul el épp felettem,
mert zavarja szellő,
hullám jő.

Életem,
mint ahogy a tó felszine,
hullámzó, de mégis,
értetlen.

Ezernyi,
apró kis csepp, miből ez lett,
az élet boldoggá
még nem tett.

Időnként,
ha egy csónak halad szinén,
nagyobb hullámoktól
szebb a tó.

Partot ér,
ezernyi kis csepp, csendesen,
szaporán, mint ahogy
szivem ver.

Hallgatag,
s eget igy sem látom még,
szélcsend volna a jó,
nyugodt lét.

Vad világ,
hol élek, hozzád érek,
és mégsem érzem
ottléted.

Egy vagyunk,
a nap. a hold, az ég, s én,
de a távolság,
túl nagy még.

Tóparton,...
szépnek látszik itt minden,
de csak szélcsendben,
a vizen.

Képzelem,
ha ott táncolnánk ketten,
a viz és az ég,
nem elég.

Itt ülök,
a tóparton ücsörgök,
néz rám e szép táj,
s a köd száll.


a.f.y.