idézek II.

AZ EST

Jer, Daphne! hol e nyers patak
A bércből kiforradoz,
S mohosúlt kősziklafalak
Közt a völgyre szakadoz;

Hol jegenyék hajladoznak
Égig nyúlt súdarokkal,
S bokros tölgyek árnyékoznak
Terebély zöld ágokkal:

Ott függesszük szemeinket
Az ég dicső képére,
Ott nyissuk meg szíveinket
A szépnek érzésére.

Nézd, már a nap sugárai
A hegyekbe merűlnek,
S Hesper pirúló lángjai
Alkonyaton derűlnek.

Égi bibor festengeti
Az aranyos felhőket,
Esti szellőcse lengeti
Az illatos ernyőket.

A setét bük felett ragyog
A hold csendes fényében,
S rózsabokrok közt mosolyog
A patakok tükrében.

Nézd, minő mennyei szépség
Nyílik meg most előttünk,
Minő mennyei csendesség
Lelke lebeg körűltünk.

Elysium kiessége
Mosolyogva tér hozzánk,
S az istenek békessége
Nyugalmat harmatoz ránk.

Illy szent csendesség ölében
Hallgatott minden, s így állt,
Midőn gyöngyház-szekerében
Anadyomene szállt.

Cynthia így ragyogtatta
Latmus virulmányait,
Hogy Endymionra rakta
Isteni szűz karjait.

Oh Daphne! a szép lelkeknek
Legkedvesb ünnepe ez,
Hol a forró érzelmeknek
Lángja önként gerjedez.

Hol a szív önként megnyílik
A gyönyörű érzésre,
S Plátó karján emelkedik
Égi lelkesedésre.

Hol lelkünk legszebben derűl
Eredeti fényében,
S legtisztább örömbe merűl
A természet ölében.

Szíved haszontalan eped
A földi vak lármában,
E szentséget nem lelheted
Semmi tündér hivságban.

Ott a dicső természetet
Gyarló ecset majmolja:
Itt a csuda szépségeket
Alkotó kéz rajzolja.

Ott a bölcset elkábítja
A balgatag sokaság:
Itt a szívet s észt megnyitja
A józan magányosság.

Ott az érzékeny szeretőt
Csapodár kar öleli,
Nem talál rokon-érezőt,
Nyúgodalmát nem leli:

Itt az ég örömét ússza,
Melly úgy buzog keblében,
Mint a kies Arethusa
A hold ezüst fényében.


[1797-1802 között]

idézek

Fahrenheit : Hol van?


Keresem szótlan, keresem, hol van
Hol a szív, ami néha még megdobban
Keresem szótlan, hol a kéz hol van
Hol a bal hol a jobb és a még jobban
Az a kék hol van, az az éj hol van
Hol a jó meg a szép az a még hol van
Az a húr hol van, amin játszottam
Hol a szó, amit csendben is hallottam
Visszanézek fáradtan, s újra indulok
Kutatom azt, mit álmomban mindig megkapok

Az a tűz hol van, ami fellobban
Hol a kín, ami éget de, jó h van
Hol a gát hol van, ami átrobban
Ha a vágy átszakítja, mert útban van
Áruld el mitől félsz mért nem vagy önmagad
Mért nem kell a kín a tűz a kéj
Engedj fel ma éjjel légy újra önmagad
Még egyszer kell a szenvedély

Az a tűz hol van, ami fellobban
Hol a kín, ami éget de, jó h van
Hol a gát hol van, ami átrobban
Ha a vágy átszakítja, mert útban van

Visszanézek fáradtan, s újraindulok.
Kutatom azt, mit álmomban mindig megkapok.

Egyetlen

egyetlen



pont, csont,
mozdulat, pillanat,
érintés,
fájó, égető érzés,
hevült testen
vonuló jéghideg,
cseppjeiben
értelmetlen könnyek,
ujjvégek
gyengédségében rejlő,
bársonyos simitás,
szivritmust serkentő,
vad és szenvedélyes,
tapintat,
kényeztet és kéret,
forrón átkarol,
ajkak duzzadó peremét hüsiti,
fülcimpán aprót szusszan,
minden egyes érintés a bordán
hozzád közelebb, egyre jobban,
apró csókok,
feszült kulcscsont,
szalad el egy pánt,
rezzen a comb,
kezdődik egy tánc,
körbe - körbe, hosszú románc,
egyetlen pillanat talán,
mégis örökké él, halovány.


K.

búcsuszó

búcsuszó


elmegyek,
ma végső búcsut intek a múltnak,
itt hagyom rongyos ingem,
s átlépek a jelen küszöbén

hátat forditok minden tettnek,
nem hagyom élni tovább a bánatot,
arcomrol végleg letörlöm,
a könnyeket, a megtett ut porát

sánta lábbal, de elindulok,
cipőm orrát ha le is koptatom,
s amerre járok, a földben hagyom
mindenütt a lábnyomom,

mégis elmegyek,
utolsó búcsu ez tőled, élet,
rongyos ingem hagyom emlékül,
hogy a múlt se maradjon védtelen

s bár hosszú elöttem az ismeretlen,
kikövezett utját mindaddig keresem,
mig ujra el nem mondhatom,
egy uj szerelem kövét raktam le éppen




K.

álom ébredés

álom ébredés



léptek, tettek, cselekedetek, ...
furcsa gondolatok,
hamisak, kételyek örzik,
de mégis velük élek

szószátyár mondatok,
mind, mind összezavartok,
tetemes értéket nem nyújt,
lángot egyetlen nő szava sem gyujt

nem csalódás, nem kényszer,
ölemben poros emlék pihen,
illatos levelek, apro kis szivek,
suttogják téves már a cimzett

és csak tovább álmodom,
behunyt szemekkel az éjjelt fényképezem,
tipegek, mint majd egyszer fog fiam,
de addig még mosolygok, akár ébredés után a kényszer

egyszer csak kinyitom kék szemem,
s ott pihen mellettem, az én kedvesem,
rossz álom volt, meggyötört,
könnyeim törlöm, bár nagyobb az öröm



K.

nézz szemembe

nézz szemembe




nézz szemembe
szerelmem tüzét örizve,
s hunyd le két gyöngyszemed lassan,
had örizze fénye szemem fényét, ...

kis, hamiskás mosoly,
kerekedik ajkadon, mily komoly,
apró csókokra vágysz, tudom,
hol gödröcskék bujnak meg, jutalmazom

nézz, örömkönnyek hullnak rég,
tisztán kék az ég, látod a szememben még,
veled a boldogság paradicsomát élem át,
gyere hát, bújj, bújj még jobban hozzám

s ne engedd, hogy csalódás érje szivem,
mert örökké örizni fogom a jelent,
melletted élem le életem, hüségben,
s minden nap boldogabb lesz, mint régen

megőrzöm neked, s a múlt tévedését
feledtetem majd, adok sokkal többet,
örök, ragyogó pillanat, s emléke lesz
szivedben, minden egyes, velem töltött perc



K.

könny

könny


hüsit,
bánatot és jókedélyt,
ragyogó szemedből árad,
oltja minden cseppje, ha fáradt
vagy már világot látni,

segit,
felejteni, emlékezni,
lángra lobbant érzéseket,
s eloltja a fájó sebet

könny,
egy csepp, s melyből árad,
mint amikor az eső a kiszáradt
földre ér, a repedések közt,
juttatja el hozzád a választ

akár a legnagyobb fájdalomra,
szivszorito boldogságra,
vagy a nélkülözött biztonságra,
gonoszságra és megbánásra,
...
egy az íze, s mi mind könnyben állva,
esünk térdre, döbbenve az igazságra.




K.

ha volna két életem

ha volna két életem






ha volna két életem,
élném bátran hibákkal vétve,
mint most, ahogy ébredek reggel,

bal lábbal kelek, lépek éppel,
májam égetem szesszel,
tüdöm töltöm füsttel,

nevetek hol a jég olvad,
a levegő káros és szivem korhad,
várok, romokban heverek szakadt,
mocskos ruhákban, hol a lét fáradt

tündöklöm, mert kell a látszat,
sziveknek nyugtató mézes madzag,
alkohollal töltött poharak allja
és elkábitott vágyak hangja

élném bátran, ha volna másik,
szeretnék, ha hinnék is bármit,

tévedésbe esnék, akkor is éppugy,
hazug szavak hitetnék a himnuszt
te vagy a fontos, és senki más!
érted ébredek és álmodok valami mást!

hazugság a lét igaz peremén,
ébredni kéne hogy mind elhiggyék,
velem együtt tévedés az élet,
a vég mindenkit elkisért

járj utadon, élj balgán és vadul,
tiporj el minden, mi utadba gurul,
nem kell hogy megbocsáss, nem kell hogy elbocsáss,
elmegyek ugyis, más nékem ha kell, gödröt ás

nem két élet kell, hanem egy boldog,
melynek fonalát magunk fonjuk,
hol kákán a csomot mi megtaláljuk,
mégis a végén ugyanazt kapjuk





K.