az álmokra van magyarázat

az álmokra van magyarázat



ma reggel csókra ébredtem,
szememen könnycsepp hevert
forró volt, a vágytól tüzes
talán hogy megtudjam, miért is ez.

kerestem, csókok értelmét reméltem,
barátok segitségét is kértem,
s ugy érzem, nyertem egy lépést,
az igazat kaptam, ez nem kérdés.

A csók, mit igaznak éreztem,
az örök boldogságot jelképezi éppen,
s hogy a szerelem igaz érzés,
kire nem is gondoltam volna, ott az érdem.

Ady Lédája volt az ébredés,
a kitartás véletlen, szerencsés,
s az esti teázás a magyarázat gyümölcse,
hogy az örök szerelmet egy ismerős meglelte.
/hogy a régi szerelem az igazit meglelte/.


/a.f.y./

viztükör

viztükör

szerettem egy lányt,
szebb volt mint égen a szivárvány,
szeme kék volt, akár a viz,
haja göndör, mint felhőn az iv.

szőkesége vakitó búzaföld,
s mosolya elegáns,
akár egy úri hölgy.
levett a lábamról szeme kékje,
szivem hangosan zokogott érte.

gondolatom néma viztükör,
s benne fényesen csillog,
szerelmem a felszinre tör.

de csalódás lesz minden perc,
ha pillantása nem felel,
s a könnyeim mossák el,
a viztükör újra hullámzón kever.


/a.f.y/

szavak

szavak

betűkből rakom össze
a gondolataim,
véget ér a mondat,
s az emlékeim.

kár volt a fáradtság,
kihalt egy érzés,
szivemben tombol a vihar,
odavész vele minden lépés.

álmok vad világa
a jövőm záloga,
hozzám búj félve a gyermek,
nincs ki gondját megoldja.

Száraz kenyér az asztalon,
de mosolyog rá mégis,
az éhség nagy úr tud lenni,
térdre kényszerit téged is.

reménytelen vágyak
szertefoszló léte,
igy lettem én nélküle
földönfutó vércse.

eltörtek szárnyaim,
mikkel magasan szálltam,
megfosztott tervektől
a szerelem bátran.

hű remény maradt
szivem egyetlen támasza,
s az idő kegyetlen vasfoga
majd talán ezt is megoldja.


/a.f.y./

falevél

falevél

tavasz,

szunnyadó télnek süti hasát,

a nap sugara érinti a fát,

falevél, rügyezni indul az életért.

nyár,

perzselő tüzként égeti át,

ettől lesz körbe sivár a táj,

falevél, bucsuzni készül már a testvér.

ősz,

szüretelni indul a vad szél,

puttonyát tömi a sok kertész,

falevél, szinesebb a vidék, meseszép.

tél,

nyomodba senki sem, eltüntél,

száraz gallyak közt ropog a rét,

falevél, befödte a tajat hófehér.

/a.f.y./

vágyakozás

vágyakozás

minden nőben csak egyet keresek,

meglelni szivemnek, kit szerethet

kit elfogad két szemem világa,

s gondolatom testét járja.

forro csókkal hinti a szám arcát,

s csókkal fogad ő is ha rám talál.

testünk egy lesz, s gondolatunk,

vágyainkba merülve életet adunk.

közös lesz a meghitt gondozás,

apró örömöktől hangos a lakás.

s a boldog szerelem szép gyümölcse,

szerelmünknek lesz örök emléke.

/a.f.y./

azt hittem

azt hittem

azt hittem
örökké tart majd,
a boldogság mindig marasztal

azt hittem,
az élet csak igy boldog
de hazugság volt,
s ez a én hibám.

azt hittem,
nem lesz már rossz a világ
de tévedés,
bennem volt ami bánt.

azt hittem
egy létezik, aki vár,
de hiába,
nem találtam rád.

azt hittem
igaz minden szó,
de romboló,
s a valóság meghazuttoló.

azt hittem,
életem értelmet nyer veled,
de tévedtem,
soha többé már, nem szeretlek.


/a.f.y./

5 perc

5 perc

rohanó idő a megváltó,
s késsel megtépászott bizalom,
siralmas érzés a várakozás,
vérző sziv a fájdalom.

eltompult vágyak tengere
vihar utáni szélcsend,
s a vad természet ereje
tovatűnő jellem.

homály lesz a lét árnyéka,
s a vakság fénye elvész,
árnyékból búj elő a sötétség,
s elenyésző lesz a fény.



/a.f.y./

gyere közelebb

gyere közelebb


még, még közelebb,
hadd érezzem
amint dobban a szived
és hozzám simul tested.

még, még hevesebb
bennem a vágy
nem kell hogy hütsön tovább,
szivem már érted feszes.

még jobban szeress,
törjön a zár,
elötted nyilik világ,
igazabb, hogy boldog lehess.

még jobban becsülj,
forrón ölelj,
hozzám testeddel feszülj,
és csókolj, de ne menekülj.


/a.f.y./

érzések tengere

érzések tengere

erősen magamhoz ölelem,
s könyörgök
hogy csókját bárcsak ne vinné el,
a szerelem fájdalmas gyönyör.

ökölbe szoritom a kezem,
remegve,
a múltat naplóban vezetem,
ez életem igaz gyötrelme.

lapját, sorait könny mossa,
körvonal,
nem segit rajta sziv fájdalma,
újra kell irni a vesztes dalt.

Nem maradt már vér az erekben,
szintelen,
ájulás töri meg a csendet,
egy érzés birtokol figyelmet.

hol a vágy kerit hatalmába,
ne érints,
fájdalom a végső tisztelet,
őszinte búcsut szeretve ints.

új szinek fokozzák a vágyat,
végtelen,
hosszú szenvedés lesz az ára,
a sors kegyeltje nem én lettem.


/a.f.y./

anya

anya

a tükör másik oldala,
emlék és hasonmás,
az árnyék szines oldala


mosoly és könnyek otthona,
egy igaz, biztos társ
lelked selymes, bélelt burka


a megbocsátás vándora,
hazavár, átölel,
szived mélyét csak ő látja


s ha hazatérsz, egy biztos pont,
keze aranyat ér
mely dédelget, legyen csak gond


s a megértés nagy mestere,
előtte nincs titok, ...
mélyen, értünk dobban szive.



/a.f.y./

titok

titok

felhőtlen égbolt,
rúzsfolt az arcon,
s nyári nap égeti
a fakuló vallomást

remegő pohár,
bor az asztalon,
a kiszáradt torok
válasza csak suttogás.

minden nap sablon,
s részegen dacol,
a jozanság vágya
a biztos jövő után.

siri csend a kincs,
holtnak hangja nincs,
bevarrt zsebből nem vész,
ha kézen állsz is tiéd.

magad vagy szabad,
nem mondod, nem hat,
agy a tudás fája,
titkot őrzöl feladva.

szerencse volt bár,
s bátor mit mondtál,
felfeded igy magad,
titkot őrző préda vagy.


/a.f.y/

megismersz

megismersz

talán egyszer,
ha majd szived hangját hallod
igaz érzés,
mi szivszoritó és zajos
nemcsak belül hallod,
véred pezseg és ereidben duzzog majd,
a vágy elsöpör,
s mosolytól ragyog arcod,
sebesség,
mely diktál gyors iramot,
hogy szem elől ne veszitsd
a pillanatot,
dobbanásként hallasz egy hangot,
erős lesz, szived feszülten zokog,
zuhanás,
mélyből a csúcsra,
s veled lesz újra egy indulat,
mindent felforgat és meglátod,
változni fogsz,
akár csak a szived ahogy pumpál,
eljutsz a csúcsra, nincs megállás,
és csak ragyogsz,
dobbanás,
csak ezt hallod, s elviszel minden gondolatot,
szived, tested itt hagyod,
s megismersz majd,
egy számodra teljesen új világot,
hol a nyugalom,
s ránk is ez vár.

/a.f.y./