a tóparton
itt ülök,
némán a vizet bámulva,
s az eget kémlelem,
szüntelen.
Nem látom,
mi vonul el épp felettem,
mert zavarja szellő,
hullám jő.
Életem,
mint ahogy a tó felszine,
hullámzó, de mégis,
értetlen.
Ezernyi,
apró kis csepp, miből ez lett,
az élet boldoggá
még nem tett.
Időnként,
ha egy csónak halad szinén,
nagyobb hullámoktól
szebb a tó.
Partot ér,
ezernyi kis csepp, csendesen,
szaporán, mint ahogy
szivem ver.
Hallgatag,
s eget igy sem látom még,
szélcsend volna a jó,
nyugodt lét.
Vad világ,
hol élek, hozzád érek,
és mégsem érzem
ottléted.
Egy vagyunk,
a nap. a hold, az ég, s én,
de a távolság,
túl nagy még.
Tóparton,...
szépnek látszik itt minden,
de csak szélcsendben,
a vizen.
Képzelem,
ha ott táncolnánk ketten,
a viz és az ég,
nem elég.
Itt ülök,
a tóparton ücsörgök,
néz rám e szép táj,
s a köd száll.
a.f.y.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése