Konnybe borult szemem,
én magam sem hittem,
hogy létezhet még ilyen,
igaz érzelem.
Akár a hullo falevél,
mi egyszer csak foldet ér,
ugy hullott konnyem,
mikor a távolban eltuntem.
Gondolatok hada járta át fejem,
mindenhol az emléket kerestem,
mi az, mi számomra értékes,
mitol a szivem lesz fényes.
Hol találok oly igaz barátot,
ki mélto hozzá, kivel szoba állok,
Kivel megosztom minden bánatom,
s kozos lesz minden, de minden titkom.
Kerestelek, de mégsem talállak,
naponta korbejárom a tájat,
lehet rossz irányba indulok,
de végén mindig ugyan oda jutok.
Messze vagy tolem, nagyon,
hiába oly nagyon akarom,
Nem az a sorsom, hogy boldog legyek,
hanem hogy idotlen idokig keresselek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése