november 17.-e

látogatásom Pesten igazi emlék. De nem azért, mert nem lesz megismételhetetlen és mert annyira de annyira kivételes alkalom lett volna.

Sokkal inkább jellemezném úgy, hogy örömteli, élményekben gazdag és imádnivaló.

A tervezettnél késöbb indultunk útnak, ami elvesztegetett idő volt, de annál inkább voltam izgatott a várt eseményeket illetően.
Ugyes navigátoromnak köszönhetően koválygás nélkül jutottam el a nyugati pályaudvarhoz és a Westendbe. Egy, már nagyon várt telefon, és budapesti látogatásom kezdetét is vette.

Az első, az út porát hüsitő ásvényviz elfogyasztása nem volt zökkenőmentes, ugyanis az a fránya mobil közbeszólt. A kötelesség szolitotta - munka. Vele tartottam, hogy mégis megismerjem, milyen körülmények közt is dolgozik, s csak ledöbbenés fogadott. Ugy pozitiv mint negativ értelemben. Pozitiv volt a lehetőségek tárháza, a kézzelfogható realitás a negativ pedig a kollegalitás. Szokatlanul mellbe ütött, és csalodott voltam.

De az őszinteség, a baráti jóakarat, szeretet és tisztelet nagy úr tud lenni. Türelemmel végigvártam, hogy befejeződjön a munka, a nem várt tennivaló elvégződjön, s utána "kötetlen" éjszakába nyuló időtöltés kezdődjön. Nem elfeledve navigátorom, a társat, hogy a lazitás legyen a cél és nem a munka /mégha munkahelyen is/.

Budapest be csodás, szivemben örök szeretet vár. Adott nekem oly csodás érzést, mint eddig még soha semmi más, mintha ide tartoznék, egy elveszett darab a szivemből ujra visszatalált, magam elött látom, ahogy mosolyog rám.

Csodás dolog a szerelem, miből ismét jutott nekem, páratlan érzelem, kár hogy ritkán történik ez velem. Új otthonra leltem, szivem itt megnyugodni látszik bennem, forr a vérem, ha távolabb lépek, s szohoz sem jutok, ha újra visszatérek.