idézetek

"Amikor gyenge vagy, akkor vagy a legerősebb. Amikor semmid sincs, tiéd
az egész világ. Amikor végképp elbuktál, és úgy érzed, már nem bukhatsz
alább, akkor már csupán egyetlen sóhajtás a győzelem. Egyetlen sóhajtás.
Sóhajts! Fújd ki a levegőt, ereszd el a kétségbeesést, ereszd el
dühödet, ereszd el a görcsös akaratot!"
(Colin J. Fayard - A Tűz Napjai)



"Hagyj, ne fürkéssz, hiába fáradsz:
van éj, legyenek titkai!
Multamban semmit sem találhatsz,
ami szerelmed növeli.
Szeretsz - nos, legyen elég ennyi!
S ha szeretsz, ne kérdezd soha,
ne tudd meg, hogy az életem mily
üres, fekete, ostoba!
Hogy boldogságod meg ne öljem,
nem vallhatom be soha, hogy
nem hiszek már a szerelemben,
s szivedre méltatlan vagyok;
s hogy ami szent gyönyörüséget
adott egykor, ma méreg, és
hogy mint éjjel meghitt kíséret,
oly jó nekem a szenvedés.
Tiéd, amit jövőm kigondol,
az üdvösségem is, fogadd;
de ne kérdezz soha a multról;
lelkem kínja enyém marad!"
(Lermontov)

értelmetlenség

értelmetlenség


keresni régi emlékek közt,
hátha újra találunk,
felkutatni elveszett álmunk,
ha mindig újakra vágyunk,

keresni, mit úgysem találunk,
szeretni a búval, ha jáccunk,
lépni előre, ha nincsen célunk,
megtorpanni, hogy jobban lássunk

délibábot követni a pusztaságon,
ezernyi lépést tenni e nagy világon,
épiteni egy lerombolt otthont,
eltörpülni ha magasan járunk

értelmetlenség,
jelentése több mint mentség,
mának élni, ha nincs segitség,
vesszék minden értelmetlenség!



K.

egy nő és egy kávé

EGY NŐ ÉS EGY KÁVÉ



egy arc és egy szándék,
egy szó és egy bánts még,
egy kérdés a vágyért,
egy bólintás jár rég

kávéillat, frissen őrölt,
legfinomabban pörkölt,
egy elegáns csészén
ismerős kellék

kávéillat, örök és becses,
vágyak hörpintek fel a cseppet,
s ha zamata beszélni tudna,
nyálad csordul meg újra, s újra

de egy nő, az legyen örök,
mint a pörkölt kávé illata,
vagy imádott nő igaz mosolya,
bármerre is jársz, mint hóditó török

kisérjen csáb és érzékiség,
őszinte tettekbe késztetés,
ragyogó kék szemek szépsége,
s gonosz szavak igaz lényege

egy nő, egy kávé,
izükben más, mégsem játék,
s ha zamatuk beszélni tudna,
álmaink vágya teljesebb volna


K.

nem

nem


tehetek rola,
hogy szerelmes lettem,
akartam mást szeretni,
de mégsem tettem

elvakult vágyak
néma soraiban,
szebb arcot kivántam meg,
mint hogy reméltem

egyszerüen szép,
hangjára vágyok még,
keze mozdulata él,
szivem csak remél

tündéri mosoly,
csábosan oly komoly,
szerelmes lettem ismét,
suttogja a szél


K.

szendereg

szendereg


kicsi tündér,
didereg vállán a hüvös északi szél,
szivében a sebek égnek,
s hozzá bújnak féltő remények

csillagokkal tüzdelt az ég,
a hold kis mosolyt kér,
sötét árnyak, féltő vágyak,
viz tükrében csillámlik a bánat

halk sodrás, lehelet vonul át
apró testeken, s láss csodát,
előbúj a mélyből, a nap, felhőtlen,
csodás szinek kiséretében

megszünik a csend, a végtelen,
elhallgat a némaság,
átkarol pompa és a ragyogás,
didergőből lessz boldog bizonyosság



K.

születésnapodra: mosoly és könny


apro kis mozdulat,
könnybe fakad a mozdulat,
ma veled ünnepel, téged köszönt
a család apraja s nagyja.
Neked köszöni mindenki
e gyönyörü pillanatot,
ma van az a nap, hogy elérted,
egy kerek szám, gyermek,
ifjú, unoka és a legkissebb
téged dédinek becézget.
Szeretünk mi mind,
Veled együtt meghitt a kedvünk,
hadd, hogy a mosoly legyen
mi örökitse meg e percet szivünkben



K.


Ezt a verset nagypapám születésnapjára irtam. Nem tudom mennyire lesz méltó vagy sem, de részemről ugy érzem, szivből van. Benne van mindenki, aki csak köszönheti nekik mindazt, ami van. Bár a legfontosabb most, hogy ő velünk van, illetve hogy együtt ünneplünk. Nemrég volt nagymama szülinapja is. Milyen szép, hogy ők, igy ketten, szépen együtt vannak. "könny és mosoly v. mosoly és könny", nem könnyü eldönteni. Lehetett volna akár örömkönnyek is :). Mindenesetre: köszönöm.

emlékékszem

emlékékszem


ugyanolyan szép,
kék szemekkel néz
virradón a reggel,
s mosolya oly szerény

féltőn óvtam, egy szót,
mégsem szóltam,
csak csodáltam,
lényét, fotóztam

hallgattam szavait, rezzenését,
s csodáltam csábitó tekintetét,
szeme kékjét, ajka csendülését,
olvastam minden gondolatát, véleményét

vele együtt szivtam,
füstös kocsma büzét,
de csodás volt mellette,
mert ez örök pillanat feledtette

emlékként él, a holnap tükre,
távolabb a szive mint az idő szekere,
gyengéd keze, mozdulata,
elutazott hol nincs otthona

s midőn majd, ha hazatér,
vár rá egy reménykedő legény,
én poros cipőm majd tovább koptatom,
plátói szerelem utját tovább járom


K.

régi dolgok

régi dolgok


bérbe adott bizalom,
rongyos kendő és hatalom,
szakadt ing, kopott cipő,
hol az a régi, hires festő???

vászonra rajzolt,
finom körvonalak
kívánkozó színek:
emlékek, megörökitettek

szunnyadó keblek, gyermekded tekintet,
lassan tovaszáll az idő,
megmarad egy festmény, poros keszkenő,
repedezett portré, beszáradt ecset

régi dolgok, értékesek,
sokak értük ezreket igérnek,
mégis sötét falak közt őrzik,
hogy dicsőitsék az elmuló perceket

ásitó és furcsán mosolygó,
csupa rejtély és kérdőre vonó
megörökitett mozdulat az ecsetvonás,
hol keressünk választ, ha emlékük véget ér már???



K.

harmatos virág

harmatos virág


midőn reggel,
hol gajjak közt a nap,
megérint ragyogó fényével,
szemed megrezzen

apró, kicsi cseppek,
csillámlanak, akár a gyöngy,
s utjukat vesztik el,
mikor az ébredést karnyujtást üdvözöl

egyre melegebb a táj,
s bársonyos tapintat fogad,
mint baba börét óvó tekintet,
ugy kémleli a napfény e szépet

gyönyörüséges,
miben rejlik a reggel fénye,
akár a harmatos virág,
minden részét, egyenként, megcsodálnám



K.

idézek II.

AZ EST

Jer, Daphne! hol e nyers patak
A bércből kiforradoz,
S mohosúlt kősziklafalak
Közt a völgyre szakadoz;

Hol jegenyék hajladoznak
Égig nyúlt súdarokkal,
S bokros tölgyek árnyékoznak
Terebély zöld ágokkal:

Ott függesszük szemeinket
Az ég dicső képére,
Ott nyissuk meg szíveinket
A szépnek érzésére.

Nézd, már a nap sugárai
A hegyekbe merűlnek,
S Hesper pirúló lángjai
Alkonyaton derűlnek.

Égi bibor festengeti
Az aranyos felhőket,
Esti szellőcse lengeti
Az illatos ernyőket.

A setét bük felett ragyog
A hold csendes fényében,
S rózsabokrok közt mosolyog
A patakok tükrében.

Nézd, minő mennyei szépség
Nyílik meg most előttünk,
Minő mennyei csendesség
Lelke lebeg körűltünk.

Elysium kiessége
Mosolyogva tér hozzánk,
S az istenek békessége
Nyugalmat harmatoz ránk.

Illy szent csendesség ölében
Hallgatott minden, s így állt,
Midőn gyöngyház-szekerében
Anadyomene szállt.

Cynthia így ragyogtatta
Latmus virulmányait,
Hogy Endymionra rakta
Isteni szűz karjait.

Oh Daphne! a szép lelkeknek
Legkedvesb ünnepe ez,
Hol a forró érzelmeknek
Lángja önként gerjedez.

Hol a szív önként megnyílik
A gyönyörű érzésre,
S Plátó karján emelkedik
Égi lelkesedésre.

Hol lelkünk legszebben derűl
Eredeti fényében,
S legtisztább örömbe merűl
A természet ölében.

Szíved haszontalan eped
A földi vak lármában,
E szentséget nem lelheted
Semmi tündér hivságban.

Ott a dicső természetet
Gyarló ecset majmolja:
Itt a csuda szépségeket
Alkotó kéz rajzolja.

Ott a bölcset elkábítja
A balgatag sokaság:
Itt a szívet s észt megnyitja
A józan magányosság.

Ott az érzékeny szeretőt
Csapodár kar öleli,
Nem talál rokon-érezőt,
Nyúgodalmát nem leli:

Itt az ég örömét ússza,
Melly úgy buzog keblében,
Mint a kies Arethusa
A hold ezüst fényében.


[1797-1802 között]

idézek

Fahrenheit : Hol van?


Keresem szótlan, keresem, hol van
Hol a szív, ami néha még megdobban
Keresem szótlan, hol a kéz hol van
Hol a bal hol a jobb és a még jobban
Az a kék hol van, az az éj hol van
Hol a jó meg a szép az a még hol van
Az a húr hol van, amin játszottam
Hol a szó, amit csendben is hallottam
Visszanézek fáradtan, s újra indulok
Kutatom azt, mit álmomban mindig megkapok

Az a tűz hol van, ami fellobban
Hol a kín, ami éget de, jó h van
Hol a gát hol van, ami átrobban
Ha a vágy átszakítja, mert útban van
Áruld el mitől félsz mért nem vagy önmagad
Mért nem kell a kín a tűz a kéj
Engedj fel ma éjjel légy újra önmagad
Még egyszer kell a szenvedély

Az a tűz hol van, ami fellobban
Hol a kín, ami éget de, jó h van
Hol a gát hol van, ami átrobban
Ha a vágy átszakítja, mert útban van

Visszanézek fáradtan, s újraindulok.
Kutatom azt, mit álmomban mindig megkapok.

Egyetlen

egyetlen



pont, csont,
mozdulat, pillanat,
érintés,
fájó, égető érzés,
hevült testen
vonuló jéghideg,
cseppjeiben
értelmetlen könnyek,
ujjvégek
gyengédségében rejlő,
bársonyos simitás,
szivritmust serkentő,
vad és szenvedélyes,
tapintat,
kényeztet és kéret,
forrón átkarol,
ajkak duzzadó peremét hüsiti,
fülcimpán aprót szusszan,
minden egyes érintés a bordán
hozzád közelebb, egyre jobban,
apró csókok,
feszült kulcscsont,
szalad el egy pánt,
rezzen a comb,
kezdődik egy tánc,
körbe - körbe, hosszú románc,
egyetlen pillanat talán,
mégis örökké él, halovány.


K.