te voltál

te voltál


nappalok éjszakai reménye,
s éjjelek feledhetetlen élménye,
te voltál szivem ékessége,
vágyakat betöltő igaz reménysége.

csókok fáradhatatlan ize,
érzések mély messzesége,
a küzdelem végső dicsősége,
és jutalom tested ölelése.

égető szenvedély fénye,
bosszú és méreg menedéke,
megnyugvás igaz helyszine,
s magányba téved lelkemnek vége.


K.

remegés

remegés


tudod,
még mindig szeretlek,
a fényképed nézem és kesergek,
miért tetted ezt?

nem találok nálad szebbet,
vágyaimnak te vagy teljes,
a mosoly csak veled édes,
s a könnycsepp méreg.

remegés,
ha rád gondolok a szivverés,
vagy csak egy apró lélegzés,...
féltőn óv tőled minden emlék.



K.

sóhaj

sóhaj

vágyódik hozzád szapora szivem,
ó nem, mégsem tehetem,
becsapva érzem zátonyra futott,
évekig tartó szerelmem.

gondolatok kinozzák napjaim,
hát mégis ezt érdemlem?
unalmas létem egyszerü vándor,
s batyujában nincs semmi sem.

üres jellemem látja mindenki,
s elfordul tőlem a nap,
árnyék boritja vidám arcomat,
hol a boldogság megmaradt.

szerelem, mi hazug és szivtelen,
bemocskol ezernyi színt,
boldogabb lét a becsült tisztelet,
sóhaj nélküli reménység.

K.

Hiányzol

Hiányzol


Mint a folyó viz nélkül,
száraz az én lelkem,
porát nem szitja senki sem.

Édes izű gyümölcs hüsitene,
neve egyszerű, szerelem,
de kóstolnám már szenvedélyesen.

Maréknyi remény lett a könny,
mi megmaradt fájdalmaim közt,
de számba se veszem e löttyt.

Rozsdás fűrész reszeli torkom,
szavaim értelme zord alkony,
belőlük hiányzik a boldogságom.

Hiányzol?, vagy csak álmodom,
nyitott szemmel sem látom,
a délibáb már egyre csak távol.



K.

ragyogás

ragyogás



tündököl,
szemem sarkában a könnycsepp
az örömtől vigan legördül

s megcsillan,
a nap fénye benne akár egy gyöngy,
értékes pillanat ami jön.

fáradt vágy,
mit kivánt már a világosság,
életre kelt egy valóság.

mosolygás,
mi ébresztett fel ezernyi más,
megható könnyeket fakasztót.

s benne él,
a mult, a jelen és a jövő,
ragyogás ez, örök tündöklő.


K.

üresség

üresség

mint egy ág, levél nélkül
némán a szél suhan át,
lombja hiján hangtalan.

nem beszél és altat el,
csak halkan elriaszt
az üresség bánt, ... aggaszt.

az égen szerteszét csillagok,
párját nem látni egynek sem
s a hold is csak vakon figyel.

fényévnyire távol a remény,
hogy összefut a szél és a fény
s egy örökkévalóság lesz az ölelés.

tiszta égbolt rejti szivem,
hol végtelen az úr,
s szivem dobbanását
nem hallja meg senki sem.

K.

rád vagyok éhes

rád vagyok éhes



nemcsak a szemem kiván,
számban összefut a nyál,
kivánatos vagy,
akár egy jól megvetett ágy.

külsőd most tökéletes,
az illatod valami fenséges
türelmem véges,
hozzád kell hogy érjek.

úúú, de hisz ez éget,
megérintlek és félek,
hogy lakom igy jól?
egy szelet friss kenyér késztet.


/a.f.y./

az álmokra van magyarázat

az álmokra van magyarázat



ma reggel csókra ébredtem,
szememen könnycsepp hevert
forró volt, a vágytól tüzes
talán hogy megtudjam, miért is ez.

kerestem, csókok értelmét reméltem,
barátok segitségét is kértem,
s ugy érzem, nyertem egy lépést,
az igazat kaptam, ez nem kérdés.

A csók, mit igaznak éreztem,
az örök boldogságot jelképezi éppen,
s hogy a szerelem igaz érzés,
kire nem is gondoltam volna, ott az érdem.

Ady Lédája volt az ébredés,
a kitartás véletlen, szerencsés,
s az esti teázás a magyarázat gyümölcse,
hogy az örök szerelmet egy ismerős meglelte.
/hogy a régi szerelem az igazit meglelte/.


/a.f.y./

viztükör

viztükör

szerettem egy lányt,
szebb volt mint égen a szivárvány,
szeme kék volt, akár a viz,
haja göndör, mint felhőn az iv.

szőkesége vakitó búzaföld,
s mosolya elegáns,
akár egy úri hölgy.
levett a lábamról szeme kékje,
szivem hangosan zokogott érte.

gondolatom néma viztükör,
s benne fényesen csillog,
szerelmem a felszinre tör.

de csalódás lesz minden perc,
ha pillantása nem felel,
s a könnyeim mossák el,
a viztükör újra hullámzón kever.


/a.f.y/

szavak

szavak

betűkből rakom össze
a gondolataim,
véget ér a mondat,
s az emlékeim.

kár volt a fáradtság,
kihalt egy érzés,
szivemben tombol a vihar,
odavész vele minden lépés.

álmok vad világa
a jövőm záloga,
hozzám búj félve a gyermek,
nincs ki gondját megoldja.

Száraz kenyér az asztalon,
de mosolyog rá mégis,
az éhség nagy úr tud lenni,
térdre kényszerit téged is.

reménytelen vágyak
szertefoszló léte,
igy lettem én nélküle
földönfutó vércse.

eltörtek szárnyaim,
mikkel magasan szálltam,
megfosztott tervektől
a szerelem bátran.

hű remény maradt
szivem egyetlen támasza,
s az idő kegyetlen vasfoga
majd talán ezt is megoldja.


/a.f.y./

falevél

falevél

tavasz,

szunnyadó télnek süti hasát,

a nap sugara érinti a fát,

falevél, rügyezni indul az életért.

nyár,

perzselő tüzként égeti át,

ettől lesz körbe sivár a táj,

falevél, bucsuzni készül már a testvér.

ősz,

szüretelni indul a vad szél,

puttonyát tömi a sok kertész,

falevél, szinesebb a vidék, meseszép.

tél,

nyomodba senki sem, eltüntél,

száraz gallyak közt ropog a rét,

falevél, befödte a tajat hófehér.

/a.f.y./

vágyakozás

vágyakozás

minden nőben csak egyet keresek,

meglelni szivemnek, kit szerethet

kit elfogad két szemem világa,

s gondolatom testét járja.

forro csókkal hinti a szám arcát,

s csókkal fogad ő is ha rám talál.

testünk egy lesz, s gondolatunk,

vágyainkba merülve életet adunk.

közös lesz a meghitt gondozás,

apró örömöktől hangos a lakás.

s a boldog szerelem szép gyümölcse,

szerelmünknek lesz örök emléke.

/a.f.y./