örlödés
ég és föld között,
mint felszálló köd
a mélyből eltünök,
s mégis emléket őrzök
örlődök,
lágy szellő markol belém,
madártávlatból nézek feléd,
s szétszorodik a kép
homályos lesz mi szép,
te se látsz már,
felhőkbe markolok épp,
létem több lett rég
vad szél ölelés
visz tovább utamon még,
s hol újra száraz a rét,
zúdulok le sürü könnyként
hajnali járat útját takarom épp,
lágy csók jutalma a vég,
újra indul a hontalan népség,
foltjaim zavarja el a nap, mi felkél.
K.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése