be szép

be szép


a mosolyod és az ajkad,
a kis gödröcskék s a dombocskák,
szemed ártatlan barnasága,
s ezek mind szerénységet várnak?

a kezed érintette bársonyosság,
s az illat, mely egekbe repitő,
a félelmet leplező hidegség,
mely olvad el tőled, mint hegycsúcson a jég.

a napfény, ha az arcodon
csillámló tengerként pihen épp,
s a boldogság tölti be szived,
mert ez minden, mit vártál rég?

a vonulat, a táj és az ég,
de nélküled mit sem ér,
üres part, halkan morajló tenger,
lényege tőled teljesedik egésszé.

ha ott sétálsz, heves a szivverés,
feléd fordul a rügyező virág,
s a dús, friss szellő libben válladon,
átölel téged, hogy rád vigyázzon.



K.

minden igaz gondolat

minden igaz gondolat



sápadt hangulat, borus ég,
elfásult szivben szárazság él
ne engedd, ápold a percet,
ne hagyd hogy megessen veled
mosolyogsz? boldognak látszol,
de bensőddel többre vágyol
tudom, bár okosnak lenni könnyü,
a reménnyel élni nem egyszerü
mondd ki, ha bánt valami,
az igaz gondolatot be kell vallani
szeress, hogy téged szeressenek,
barátként adj és várd a szerelmet
nyiss utat, könnyeket untass,
egy érintés is sokra utalhat
nevess, ha ugy tartja kedved,
boldognak érezd magad, hát éreztesd
ha szived boldog lehet, ne rejtegesd,
kimondva életed nyitott könyv lehet
vágy, ... hatalom, ... ölelés, ...sirás,
ez mind csak érzés, de mily csodás
megbecsült érték, lehet ez örökre?
adj hát jelet, és igaz lesz,...
a szavak, s érzések értelme.




K.

ó mondd

ó mondd



ó mondd,
mondd miért van az,
hogy szivem dobban,
ha látom arcodat?!

ó mondd,
mondd, miért hasad
ki könnycsepekben
az igaz gondolat?!

ó mondd,
mondd, talán igaz
lehetett a perc,
mit együtt éltünk meg?!

ó mondd,
mondd hogy is lehet,
a szép emlékek
még mindig itt élnek?!

ó mondd,
mondd hogy tévedek,
gyerekes érzés
volt,... az hogy szeretlek!

ó mondd,
mondd ki hogy vége,
a múltat örzöm,
de tudom, emléknek!



K.

takaró

takaró



átölelsz
minta tó vize,
lágyan, szeliden

elkisérsz,
az élet rögös utján
minden éjjelen

felnevelsz
prűd titkot emléked rejt,
szótlan csak heversz

ringatsz el,
az álmok tengerén
óvod meg testem

gyógyitasz,
felhevült testet hütesz,
s ha fázik, fűtesz

szeretlek,
testem minden izében
átölelsz, ha jön a végzet.


K.

csók

csók



forró vágy
hinti meg szived zaját,
ajkadon csüng
a lágy némaság

Remegő érintés
zúzza szét a fényt,
egy apró kéztetés
simul arcodon szét

Érintetlen
a megbocsátás büne,
izzó rejtek a dobbanás,
fokozott a lehelet, szaporán!

Mohó kabzsiság,
a játék vége folytatás,
elsötétült világ,
hol a vágy a végtelenbe lát.


K.

kitartás

kitartás



sárba tiporsz, ezerszer,
mégis felállok,
hol a szivem kitart
ott testem harcol.

elitélsz, nem ismersz el,
bizonyiték kell?
megmutatom neked
minden erőmmel.

életem áldozom fel,
hogy büszke légy rám
s nevess könnyes szemmel,
mert kitartás kisért el.



K.

csend

csend



levél zizzen,halkan libben
a fátyol, simit szeliden
megérint, s elhallgat
szemed lehunyod, s lát nyugalmat

az ég sötét kékje ásit,
a csillagok fénye tisztán csábit
éji csend, suttogón fűszerez
mély megnyugvás nemcsak a képzelet

várandós minden pillanat,
s lassan csak a sziv hangja szalad,
dobban,... csak dobban teljeset,
s az éji csend /minket/ megszeliditett


K.

tanszavak

tanszavak


új idő vár az elmult percre,
minden szebb mi volt és lehetne,
a pillanat ragyog, szemeidben könny vagyok,
mely tovalép és fájón csillog.

csak a mult kisért, a jelen töretlen,
de a jövő még üzenni képtelen,
véres fátyol boritja a vágyakat,
melyek értéktelen emléket vájtak.

megbánás a képzelet szüleménye,
reményekkel telitűzdelt képe,
s csak az akarat nem elég elérni,
hogy a szivnek ne kelljen szenvedni.


K.

te voltál

te voltál


nappalok éjszakai reménye,
s éjjelek feledhetetlen élménye,
te voltál szivem ékessége,
vágyakat betöltő igaz reménysége.

csókok fáradhatatlan ize,
érzések mély messzesége,
a küzdelem végső dicsősége,
és jutalom tested ölelése.

égető szenvedély fénye,
bosszú és méreg menedéke,
megnyugvás igaz helyszine,
s magányba téved lelkemnek vége.


K.

remegés

remegés


tudod,
még mindig szeretlek,
a fényképed nézem és kesergek,
miért tetted ezt?

nem találok nálad szebbet,
vágyaimnak te vagy teljes,
a mosoly csak veled édes,
s a könnycsepp méreg.

remegés,
ha rád gondolok a szivverés,
vagy csak egy apró lélegzés,...
féltőn óv tőled minden emlék.



K.

sóhaj

sóhaj

vágyódik hozzád szapora szivem,
ó nem, mégsem tehetem,
becsapva érzem zátonyra futott,
évekig tartó szerelmem.

gondolatok kinozzák napjaim,
hát mégis ezt érdemlem?
unalmas létem egyszerü vándor,
s batyujában nincs semmi sem.

üres jellemem látja mindenki,
s elfordul tőlem a nap,
árnyék boritja vidám arcomat,
hol a boldogság megmaradt.

szerelem, mi hazug és szivtelen,
bemocskol ezernyi színt,
boldogabb lét a becsült tisztelet,
sóhaj nélküli reménység.

K.

Hiányzol

Hiányzol


Mint a folyó viz nélkül,
száraz az én lelkem,
porát nem szitja senki sem.

Édes izű gyümölcs hüsitene,
neve egyszerű, szerelem,
de kóstolnám már szenvedélyesen.

Maréknyi remény lett a könny,
mi megmaradt fájdalmaim közt,
de számba se veszem e löttyt.

Rozsdás fűrész reszeli torkom,
szavaim értelme zord alkony,
belőlük hiányzik a boldogságom.

Hiányzol?, vagy csak álmodom,
nyitott szemmel sem látom,
a délibáb már egyre csak távol.



K.